Gyógyító Kéz - 5. fejezet

A következő két napban eleinte Shawna-nak minden türelmét latba kellett vetnie, hogy ne őrüljön meg. Szürke Bagoly kedélyesen mutogatta meg neki a legfontosabb gyógynövények lelőhelyét, és azok elkészítési módját. Ha tehette, Comanche nyelven beszélt, arra bíztatva a lányt, hogy tanuljon. Ugyanakkor egy szóval sem bátorította őt. Nem mondta neki, hogy minden rendben lesz. Nem mondta neki, hogy ne féljen. Shawna egy idő után már nem is kérdezte, Szürke Bagoly ugyanis állandóan elterelte a beszélgetést. A sámán természtesen tudta, hogy a nő min mehet keresztül, de nem akarta félrevezetni. A régi látomások nem voltak elegendőek ahhoz, hogy biztos legyen benne, a nőnek nem esik bántódása. Shawna sorsa egyetlen ember döntésén múlott. Szürke Bagoly jól ismerte más törzsek szokásait. A Mohikánok és a Sziúk például – akik közül sokan a franciáknak dolgoztak a brittek ellen az 1800-as évek közepén - felnőtt foglyaikat gyakran befogadták. Egyenrangú félként bántak velük, noha a szökést vagy a hazugságot nem torelálták. Ám a Comanchek keményebbek voltak, és más törzsekkel ellentétben ők nem léptek szövetségre az európaiakkal, kivéve amikor nagy ritkán kereskedtek velük. Így egyértelműen másképp viszonyultak a foglyul ejtett fehérekhez. Quanah sem volt kivétel, hiába folyt az ereiben európai-amerikai vér.

A lány végül felismerte, hogy a türelmetlensége zsákutcába vezeti. Emlékeztette magát arra, hogy mit is várt az új életétől. Kénytelen volt elismerni, hogy a sorsa irónikusan ugyan, de oda vezette, ahol lenni akart. El kellett űznie kétségbeesett gondolatait. Onnantól fogva jobban odafigyelt a sámán szavaira és tetteire. Szívta magába az új információt, ami némileg kitisztította a lelkét.

Elérkezett az utolsó este. Szürke Bagoly közölte Shawna-val, hogy reggel visszatérnek a táborba. A nő arcából egy pillanatra kiszaladt a vér, de csendben maradt. Az öreg apró birodalma egyfajta menedéket jelentett a számára. Új tudást, és új érzéseket. Mindez azonban néhány óra múlva a semmibe foszlik majd, s a heyére újra beférkőzi magát a rettegés. A sámán figyelte őt egy ideig, aztán egy kis korsónyi vizet adott neki, amibe erős altatókeveréket tett. Shawna megpróbálta elutasítani, de Szürke Bagoly nem tágított. Követelte, hogy a lány megigya a korsó tartalmát, azt magyarázva neki, hogy mindenképpen pihennie kell. A hatásra nem sokáig kellett várni. Shawna szemei előtt összefolyt a világ Szürke Bagollyal és a tipivel együtt. Lehanyatlott a szalmazsákra, és pillanatok alatt készen állt arra, hogy a sámán elvégezze azt a rituálét, aminek kimenetele mindent gyökerestül megváltoztathat.

Szürke Bagoly leült a nő mellé a földre. Egy kis adag peyote-t helyezett a fogai közé. A peyote növény hozzásegítette az indiánokat a révüléshez. A férfi lehunyta a szemeit és nagyokat sóhajtott, amíg meg nem látta a fényt, ami Shawna lelkéhez vezette.

Shawna iszonyú fejfájással ébredt. A gyomra émelygett, a torka pedig annyira ki volt száradva, hogy képtelen volt megszólalni. Szürke Bagoly a tipi előtt üldögélt, és pipázott. Szemei a távolba meredtek, a lánynak többször is köhögnie kellett, mire a férfi feleszmélt a hangra.

- Nem érzem jól magam. – suttogta Shawna.

- Tudom. – jelentette ki a sámán nyugodtan, és a nő felé nyújtotta a vizes kulacsát. – Igyál, aztán pihenj le még egy rövid időre, hamarosan jobban leszel. – A férfi hangja komoly volt, de Shawna úgy látta, hogy a szeme mosolygott. Visszadőlt az ágyára, de az agya továbbra is kínzóan lüktetett. Szürke Bagoly parázsló zsálya levekkel füstölte be a sátor belsejét, miközben Comanche nyelven kántált. A nő úgy érezte, hogy órákon át feküdt arra várva, hogy a fejfájása enyhüljön. Mikor a lüktetés alábbhagyott, és a sámán látta, hogy arcába visszatért a vér, sürgetni kezdte. Egy tálka friss tőzegáfonyát dugott az orra alá.

- Edd meg. Aztán indulnunk kell. – Shawna még kábult volt, de úgy behabzsolta a gyümölcsöt, mintha hetek óta nem evett volna. Az egyre feltámadó idegessége éhessé tette a gyomrát. Kezével letörölte ajkairól a vörös levet, majd akaratlanul is elkezdett szöszmötölni maga körül. Az ágyat püfölte egy ideig, aztán a pokrócot készült összahajtogatni. Szürke Bagoly összefonta karjait a mellkasán, és csodálkozva pillantott a lányra.

- Tiszta ruha kellene... – nézett rá a lány aggódva. Ekkor a férfi már vigyorgott.

- Minek? Csak a táborba megyünk. – Shawna lemondóan bigyesztette a száját. Nem tudta tovább húzni az időt. Kiléptek a tipiből, és a tábor felé fordultak. A sámán természetesen egy hang nélkül tette meg az utat.

Shawna nemsokára már látta a tipik, égnek meredő fapóznáit, és a lustán tekergő füstcsíkokat. Először a lovak számára elkerített, magas fűvel borított terület mellett sétáltak el. A lovakkal gyakorló férfiak megálltak, és pillantásukkal követték a két alakot, főleg a nőét. Gyorsan a sátrak közé értek. A lány szégyenlősen tekintett körül. Meglepetésére már nem megvetést vagy közönyt, hanem kíváncsiságot vélt felfedezni mind a nők, mind az idősek arcán. Éppen egy kedvesen nevetgélő kisfiúra mosolygott, amikor egy ismerős sátor elé ért. Quanah tipije előtt álltak. Shawna szíve szélsebesen vert.

- Tanácskozás lesz? – kérdezte, és a hangja megremegett.

- Igen. Köztem és Quanah között. – mondta Szürke Bagoly. A következő pillanatban a Comache-k törzsfőnöke kilépett a sátorból, félrehúzva a bejárati nyílást elfedő súlyos bivalybőrt.

- Hát itt vagy, Szürke Bagoly. – biccentett a férfi felé, majd beinvitálta őt a tipibe. Shawna-t figyelemre sem méltatta, csak a sámán jelezte neki, hogy üljön le és várjon. A nő engedelmeskedett. Az agyagos föld még hideg volt, és Shawna dideregni kezdett. Mivel nem nagyon volt sok választása, azzal szórakoztatta magát, hogy ujjaival kósza vonalakat rajzolt a porba. Önkéntelenül is imádkozni kezdett. Nem gyors halálért vagy menekülésért. Nem. Valami megmagyarázhatatlan erő a Comanche-k és Quanah sátra felé húzta.

Quanah és Szürke Bagoly egy ideig csendben pipáztak. Amikor a parázs kialudt, a sámán beszélni kezdett.

- Teljes bizonyossággal ki tudom jelenteni, hogy a lány azonos a látomásomban megjelent személlyel. Érdeklődő, okos, tanulékony, ami az ő helyzetében a legtöbbknek nehézkes lenne. – Quanah kinyújtotta a lábait.

- Nem ő az első fehér fogoly, aki képes megerőltetni magát, ha az életéről van szó. – mondta szárazon.

- Csakhogy ő nem szerepet játszik. Egész idő alatt világos volt, hogy félt, de nem adta át magát ennek az ösztönös érzésnek. Kinyílt. Őszinte volt és engedelmes.

- És ettől különlegessé vált a szemedben? – Quanah hangjában gúny csendült.

- Nem ettől. – nézett rá a sámán komoly arckifejezéssel. Quanah kissé előre dőlt, várta a magyarázatot.

- Már a szülőhazájában is foglalkozott a gyógyítás egyszerűbb formáival. Ám ami igazán érdekessé teszi őt más fehér gyógyítókkal szemben az a veleszületett képessége. Képes erőt sugározni a kezeiből. Még azt is megkockáztatom, hogy valamiféle jótékony szellemek eszköze. – Quanah egyre kíváncsibb tekintettel figyelte Szürke Baglyot, aki ezt örömmel konstatálta. – Tegnap este, spirituális utazásom során megvizsgáltam a lelkét. Harcias és vezetői tulajdonságokkal rendelkezik. Kitűnő diplomata...hozzáteszem, ezekről neki még fogalma sincs. – kuncogott az öreg.

- Van totem állata? – kérdezte Quanah hirtelen. Az indiánok egyöntetűen osztották azt a hitet, hogy az emberi lényeket állatok szellemei és tulajdonságai kísérik. Nem csupán visszatükrözik az emberek személyiségét, de arra is megtanítják őket, hogy mire vigyázzanak és milyen irányba fejlődjenek. A sámán határozottan bólintott.

- Van, méghozzá a kígyó. De láttam körülötte az őzet és a vidrát is. – Szürke Bagoly elvigyorodott. – Azt hiszem ennél több bizonyítékra nem nagyon van szükség. – Quanah a gondolataiba mélyedt. Sokat tudott a totem állatokról, leginkább a medvéről, ami az ő kísérője volt. A kígyó-emberek általában spiritulitást és gyógyítói hajlamokat  képviseltek, a vidra és az őz pedig függetlenséget és diplomáciát.

- A vidra túlzottan vágyik a függetlenségre. – mormogta Quanah félhangosan.

- Ez igaz. – helyeselt Szürke Bagoly. – Talán az életének egyik legfontosabb feladata, hogy a függetlenséget és a lojalitást egyensúlyba hozza. – Quanah felállt, hogy megmozgassa elgémberedett tagjait. Szórakozottan nézegette a sátor belső lapjához erősített íjait és késeit. – Nem azt mondtad, hogy az idegen nő fontos lesz a népem jövőjét illetően? – A sámán határozottan bólintott egyet. – Hát Szürke Bagoly, egy eléggé távoli jövőt láthattál, a látó asszonyok ugyanis csak idős korukban tölthetik be ezeket a feladatokat...miután túlestek a nők változási időszakán. – Szürke Bagoly elhúzta a száját, de magában jót mulatott, mint mindig, amikor a törzsfőnöke megpróbálta kioktatni valamiről, amit ő sokkal jobban tudott.

- Örülök, hogy nem felejtetted el, amit tanultál az idősektől. – jegyezte meg tréfásan. – A nő nem látó. Különben sem kellene sokat várnia. – Az öreg kissé habozott, mielőtt közölte Quanah-val, hogy Shawna meddő.

- Legalább nem kell feleségül vennem. – csúsztak ki a férfi száján a meggondolatlan szavak.

- Miért? Máskülönben nehezedre esne? – Szürke Bagoly nevetését Quanah egy szúrós pillantással jutalmazta. – A vezetői felelősség megosztása nem feltétlenül jelent házasságot. Amúgy pedig több feleséged is lehet, elegendő ha az egyik utódokat szül. Csak mondom. – Szürke Bagoly tettetett komolysággal beszélt Quanah-hoz, aki azonnal megpróbálta a beszélgetést befejezni, mert nem óhajtott még a házasság gondolatával foglalkozni. Illetve eddig nem. Quanah szerette a nőket. Mindig igazságosan bánt velük, és bár magabiztosan elcsábította azt, akire vágyott, nem kecsegtette egyiküket sem szerelemmel vagy a házasság lehetőségével. Szürke Bagoly tudta, hogy ez nem valamiféle önző vagy balga viselkedés volt, a fiatal férfi egyszerűen követte a szívét, mely eddig nem tapasztalta meg a szerelem és az igaz kötődés érzését.

- Nos, mivel tudomásom szerint tévedhetetlen vagy, a lány mostantól ide tartozik. Nem különbözik senkitől sem a bőrszíne, sem a múltja alapján. Ugyanúgy teljesíti kötelességeit, mint bárki más a családban. – Quanah ünnepélyesen taglalta a szavakat, a sámán pedig tovább mosolygott. Elégedett volt, és várakozással teli.

Gyógyító Kéz - 4. fejezet

A sámán igyekezett feloldani a lányban a feszültséget. A táboron kívül sétáltak egy közeli tisztás felé. Shawna csendesen bandukolt, nem igazán figyelt az idős férfi szavaira.

- A sátram közvetlen közelében van egy kis erdő. Varázslatos. Sokféle állat és növény lakja. Van egy tisztavizű patak is. A tipi tágas, szépen el fogunk férni benne. Főzni is tudok. – kacagott Szürke Bagoly. A nő udvariasan rámosolygott, de a sámán látta rajta, hogy egyetlen szavát sem hallotta. Bátorítani akarta Shawna-t, hiszen bízott abban, hogy a látomása igaz volt. Ám óvatosnak kellett lennie, hogy ne keltsen hiú reményeket.

- Mi a neved? – kérdezte a lányt, aki megtorpant. Eddig senki nem kérdezte a nevét.

- Shawna.

- És mit jelent? – érdeklődött tovább Szürke Bagoly.

- Ajándékot. Megszokott név, a szüleim valószínűleg azért választották, mert szépen összecseng a családnevemmel. Nincs jelentősége. – vonta meg Shawna a vállát és halványan elmosolyodott.

- Talán mégis... – mormogta a sámán. Ahogy egymás mellett sétáltak, az öreg végre igazán szemügyre vehette a nőt. Nem volt túl magas. A haja színe a juhar leveleire emlékeztette, szürke szemei pedig az ezüst csillogására. A fehér nők többsége – legalábbis ezen a tájon – teljesen másként nézett ki, és másképp viselkedett. Az indiánok szerint azoknak szemeiben, akik keményen dolgoztak a földeken, hogy felépítsék életüket a semmiből, nem volt élet. Szürke Bagoly úgy látta, hogy Shawna különbözött tőlük, főleg ami a tekintetét illette.  

- Miért ilyen rövid a hajad? – kérdezte a sámán váratlanul. A nő hátrafordult.

- A rövid haj nem ébreszt érdeklődést a férfiak körében. Fiússágom furcsává tesz. Így többnyire békén hagynak. Különben meg igen praktikus. – Szürke Bagoly nem volt benne biztos, hogy érti ezeket az indokokat, de azt el kellett ismernie, hogy a lány nem félt másnak mutatkozni, akkor sem, ha ezzel esetleg kivívta a társadalom nagy részének ellenszenvét. – Nem törődöm mások véleményével. Próbálom a céljaimat megvalósítani...illetve próbáltam. – A nő felsóhajtott.

- Ne gondolj a jövőre. A jelen minden döntése és tapasztalata alakítja azt. Ha a jövőn rágódsz, azzal a jelenedet teszed tönkre. – mondta csendesen az öreg. Shawna megállt, az arcán irónikus félmosoly jelent meg. Az indiai jógi pontosan ugyanezt mondta.

Kis idő múlva megérkeztek Szürke Bagoly kicsiny, bensőséges birodalmába. A tipije teljesen egyszerű volt, és egy fából tákolt kunyhó helyezkedett el mellette, amiről a lány azt gondolta, hogy valamiféle raktár lehetett. Szürke Bagoly megmutatta a tipi belsejét. A közepén egy tűzhely állt, oldalán  egy asztalkával és két görbelábú székkel. A sátor hátsó felében az egyik oldalon egy rakás viharvert szőrme és néhány fegyver tornyosult, a másik oldalon szárított gyógynövények lógtak, alattuk egy ládában tartotta Szürke Bagoly az edényeket, ruhadarabokat, és a használati eszközöket. A bejárat mellett jobb és baloldalon egy-egy puha, nyírfkéreggel tömött zsák feküdt, azok voltak az ágyak. A sátor rendezetlen volt, de tiszta. A sámán hellyel kínálta Shawna-t, majd a fakunyhóból kenyeret és fűszeres szárított bölényhúst hozott be, melyeket egy egyszerű agyagtálban szolgált fel. Shawna ujjaival csipegett az ételt. Életében először evett bölényt, de rögtön elnyerte a tetszését. Szó nélkül megebédeltek. Ezután Szürke Bagoly a nő kezébe nyomta a tégelyt, amiben a gyógyító krém volt.

- Kendd be a sebeidet, aztán gyere ki utánam. Mutatni akarok valamit. – Shawna hálás volt azért, amiért nem kellett újra valaki más előtt felfednie meztelen testét. Ám mikor készült levenni a köpenyét, Szürke Bagoly visszafordult és felhördült.

- Szegény gyermekem, bocsásd meg az ostobaságom. Nem maradhatsz ebben az ócska ruhában. - A férfi a ládából előkotort egy nadrágot, egy pár mokaszínt, és egy puha, bőrből készült inget. – Ez még az enyém volt. Jobbat most nem adhatok. – mondta. A lány örömmel fogadta el a ruhadarabokat. Miután ellátta magát és felöltözött, kilépett a sátor elé. A sámán már a patak partján állt egy apró domb tetején, amire árnyékot vetített a mellette álló fiatal tölgyfa.

- Gyere! – intett Shawnanak. – Talán ez a világ legbékésebb pontja. Ne kérdezd miért, csak ezt érzem. Szürke Bagoly leheveredett a fűre, a lány pedig leült mellé.

- És most? – kérdezte türelmetlenül.

- Most meséld el a történeted. – Szürke Bagoly nem csupán arra volt kíváncsi, hogy a lány honnan származott és hány éves volt. Számára az volt fontos, hogy mit tanult, milyen tapasztalatokat szerzett, és milyen érzelmek laknak a szívében.

A nő a patak vizének moraját hallgatta. Ugyan mit számíthat a múltja?

- Angliában nőttem fel. Apámé volt a az ország egyik legnagyobb fegyvergyára. Gazdag, de magányos gyerekkorom volt. Sem testvéreim, sem barátaim nem voltak, csak a szüleim bárgyú társadalmi életének árnyékában éltem. Aztán apám gyára tönkrement. 16 éves voltam akkor és a szüleim úgy gondolták, hogy egy jó házasság megmenthet...nem csak engem, hanem őket is. – Shawna gúnyosan elhúzta a száját. Nem szívesen idézte fel ezeket az éveket, főleg mert rettenetesen unalmasnak tartotta őket. Lábujjaival szórakozottan piszkált egy fűcsomót. – Így férjhez mentem egy férfihez, aki a nagyapám lehetett volna, de legalább rengeteg pénze volt. Az esküvőnk napján találkoztam vele először. A szerződés szerint rám íratta a házát, az apámnak pedig egy egész vagyont fizetett...értem. Mielőtt kiderülhetett volna, hogy igazán megérem-e az áram, a férjem hirtelen meghalt szívrohamban. – Szürke Bagoly figyelmesen hallgatta a lányt. Az ő számára érthetetlen volt, hogy egy ember élete ennyire a pénz körül forogjon. Shawna folytatta: - Néhány hónap múlva az anyám már követelte, hogy adjam el a házat, és menjek újra férjhez. Beleegyeztem, hogy meghallgatom az esetleges kérőket, de a házat nem adtam. Szinte azonnal megismerkedtem egy báróval, aki elhalmozott a figyelmével. Okos ember volt. A hivatalos leánykérés előtt elvitt az ország legjobb orvosához, aki megállapította, hogy terméketlen vagyok. A leánykérés elmaradt. Onnantól kezdve nem igazán foglalkoztatott többé a házasság gondolata. A volt férjem házában éltem, ahol a személyzet tagjai a legjobb barátaim lettek. Enia, a szakácsnő nagyon okos asszony volt. Rengeteg mindenre megtanított. Nem csupán a főzésre gondolok. Megtanított a hagyományos orvoslásra. – A sámán szemei felcsillantak. – Teákat, olajokat, főzeteket készítettünk, amelyek sok betegséget orvosoltak. Segítettünk másokon, ahogy csak tudtunk. Valaki egyszer azt mondta, hogy a tenyeremmel is tudok gyógyítani. – Shawna halkan felnevetett. – Hogy igaz-e az azóta sem derült ki. – Szürke Bagoly felült, és a nő felé nyújtotta a jobb karját.

- Próbáld ki rajtam. – A lány zavartan nézett az öregre.

- Nem tudom..hogyan is működik...

- Lehet, hogy nem kell tudnod. – bíztatta a sámán. Shawna szégyenlősen a férfi karja fölé tette a tenyerét. Szemét behunyta, de valójában fogalma sem volt róla, hogy mit is csinál. Szürke Bagoly annál inkább. Érezte, ahogy a nő tenyeréből finom rezgés áradt. Gyengéd, meleg, nyugtató rezgés. A lányra nézett, aki kinyitotta a szemeit.

- Mondtam, hogy nem működik. – lehelte, és elpirult. Szürke Bagoly kifürkészhetetlen arcot vágott, amitől Shawna kényelmetlenül érezte magát. – Néhány hónappal később elkezdtem olvasni az Új világról. Olvastam a természetről, a kontinensen élő emberekről. Úgy éreztem, hogy valami hív, valami vonz erre a tájra. Levélben felkerestem távoli nagynénémet, és nagybátyámat, akik hajlandóak voltak befogadni egy időre. Ők azt hitték, utazgatásra vágytam, én tudtam, hogy többé nem megyek vissza. És ők voltak azok az idős emberek, akiktől ide kerültem. – A lány egészen halkan ejtette ki az utolsó szavakat. Szándékosan fogalmazott diplomatikusan, de nem volt biztos benne, hogy a sámán észrevette. Nem volt több mondanivalója, és nem is tudott volna tovább beszélni. Pillái egyre nehezebbek lettek. Hetek óta nem aludt eleget.

- Nagyon...álmos vagyok. – suttogta. Fejét lehajtotta a fűre, egészen kicsire összehúzta magát. A meleg szellő simogatta a bőrét. Szürke Bagoly hagyta, hogy elaludjon. Ő maga óvatosan felállt, és a sátra felé vette az irányt. Quanah pont ekkor érkezett. Arca ideges volt és mogorva.

- Mi történt? – kérdezte Szürke Bagoly. Quanah legyintett ahogy becsörtetett a tipibe.

- Hol van a legjobb pipafüved? – kérdezte a sámánt, aki a szütyőjéből egy kis zacskót hajított a férfi felé. – Csak ki akarom fújni magam. - morogta Quanah miután rágyújtott. – Az emberek persze elkezdtek beszélni. Össze-vissza. A közelgő vadászattól a férfiak megbolondultak. Mindenki az erejét fitogtatja és folyton verekedés tör ki. Anyám pedig egyértelműen felháborodott a lány ittléte miatt. – A férfi mélyen megszívta a pipáját. Quanah anyja, Cynthia-Ann fehér nő volt. Kilenc éves korában rabolták el a Comanche-k a bátyjával együtt, aki nem volt képes megszokni a nehéz, sokszor zord körülményeket. Megszökött, de az indiánok utolérték és elvágták a torkát. Cynthia-Ann ezzel szemben hamar megtanult Comanche módra élni. Quanah apja, aki az előző főnök volt, elvette feleségül. A Comanche-k számára üdvözítő volt a vegyes házasság gondolata, hittek benne, hogy az ilyen házasságokból erős gyermekek születnek. Quanah volt az elsőszülött. Cynthia-Ann elsajátította az indiánok szokásait, nyelvét, és hitrendszerét. Tudatosan elfelejtette régi életét, szinte azt is, hogy valaha a fehérekhez tartozott. Éppen ezért nem nézte jó szemmel Quanah jelenlegi döntését Shawna-val kapcsolatban.

- Mit mondott az anyád? – kérdezte Szürke Bagoly. Quanah elhúzta a száját.

- Szerinte sem kellett volna életben hagyni a nőt. Túl öreg, hogy beilleszkedjen. Mintha csak a tanácsot hallottam volna. Nem tudom megérteni, hiszen egyazon nép gyermekei. – A sámán elmosolyodott.

- Az anyád aggódik érted, és az emberekért. Talán azért utasítja el a lányt, mert önmagát látja benne. Azt az énjét, ami ködbe veszett. – morfondírozott Szürke Bagoly. Quanah körülnézett, majd felpattant. Csak most tűnt fel neki, hogy Shawna-t nem látja sehol.

- Hol van? – Szürke Bagoly a kis domb felé mutatott.

- Alszik. – Quanah ekkor már látta a nő alakját a fűben. Nem tetszett neki a látvány.

- Már megint? – kérdezte fanyalogva. A sámán hangosan felnevetett.

- Quanah, Quanah...nem mindenki olyan, mint te. Ez a kislány napok óta nem alhatott egy jót. Légy könyörületes. Különben is, amíg itt van velem, ne szólj bele semmibe, ha kérhetném. – vigyorgott. Quanah alig észrevehetően bólintott, aztán lassan elindult Shawna felé. A sámán utána akart kiáltani, hogy ne zavarja a lányt, de tisztában volt vele, hogy a férfi túl makacs és úgyis azt teszi amit akar. Shwna mélyen aludt, semmit nem érzékelt maga körül. Quanah pedig nem ébresztette fel, csak elgondolkodva nézte őt. Egy erőt sugárzó nő, aki most mégis nagyon törékenynek látszott. Egy fehér nő, elnyűtt indián öltözékben. Két világ határán egyensúlyozott, s így valójában nem tartozott sehová. A férfi lehajolt és ujjbegyével lesöpört egy fűszálat a lány homlokáról. Shawna megmoccant, és álmában elmosolyodott egy kicsit. Quanahnak fel sem tűnt, hogy ő is ezt tette.

Gyógyító Kéz - 3. fejezet

A törzs idősei csendben hallgatták Quanah-t. A férfiak a földön foglaltak helyet, épphogy befértek a sátorba, ami a bejáraton keresztül beszűrődő napfényben világosabbnak és levegősebbnek tűnt, mint Quanah-é.

- Két öregember volt a házban, akiket nem hagytunk életben. Busás zsákmányt szereztünk, és 10 egészséges lovat. - Az öregek helyeslően bólogattak. – A fiatal fehérnépet a padlásszobában találtuk meg. Úgy döntöttem, hogy magunkkal hozzuk. – Egy őszhajú, cserzettbőrű férfi Quanah szavába vágott:

- Mégis miért hoztad magaddal? Nem gyerek már, nem megyünk vele semmire. – Quanah udvariasan biccentett.

- Úgy mértem fel, hogy a farmon élő emberek gazdagok lehettek. Ha a lánynak vannak hasonló hozzátartozói a környéken, esetleg megegyezhetünk velük. Nem először történne ilyen eset.

- Valóban nem. – szólalt fel egy másik tanácstag, aki valamilyen rendkívül büdös pipát szívogatott. –A Kiowa és a Cheyenne törzsek fiatal nőtagjaikért kaptunk lovakat, bundákat, fegyvereket...de a fehér ember... – hirtelen egy harmadik férfi is felszólalt.

- Manoke helyesen beszél. Azt sem tudjuk, hogy lenne-e egyáltalán valaki, aki fiztne érte. Ha már idehoztad, akkor vagy könyörülj rajta, és öld meg az erdőben, vagy tárgyalj a szomszédos Kiowakkal.

- Egy nőért, aki csak rabszolgának lenne jó, még ők sem kapkodnának. – jelentette ki a pipát szívó ember. Quanah feje megfájdult. Tisztában volt vele, hogy a tanácsnak igaza van. „De akkor mégis miért hoztam magammal?” – kérdezte önmagától. Amíg a többiek tovább elemezgették az idegen nő helyzetét, Quanah a gondolataiba merült. Kénytelen volt bevallania magának, hogy egyáltalán nem akarta megölni a lányt. Szürke Bagoly szavait hallotta a fülében, aki már reggel közölte vele, hogy beszélni akar vele valamiről, ami a lányt is érintheti.

- Rendben, egyet értek veletek. De Szürke Bagollyal még tárgyalok mielőtt döntést hozok. – mondta Quanah. A tanács tagjai erre nem szóltak semmit. Nagyra becsülték a sámánt, akinek tanácsai legtöbbször vagy a hosszú évtizedek alatt összegyűjtött tapasztalatokon vagy látomásain alapultak. Ezzel véget is ért a tanácskozás. A férfiak a dolgukra indultak, Quanah pedig vissza a sátrához.

Szürke Bagoly megitatta Shawna-t kecsketejjel, amibe nyugtató gyógynövényeket kevert. A nő kisvártatva akaratlanul is kinyújtózott a puha medve bundán. Beszívta a pokróc napfény illatát, és lassan elszundított. A sámán mosolyogva nézte a békésen szuszogó lányt. Quanah becsörtetett és leült a tipi másik felében. Odahívta magához Szürke Baglyot.

- A tanács azt követeli, hogy vagy adjuk el a lányt a Kiowaknak, vagy végezzünk vele. Nem látnak okot rá, hogy itt tartsuk. – Szürke Bagoly bólintott.

- Megértem a véleményüket, de csak azért, mert nem tudják, amit én. – mosolyodott el titokzatosan. – Csak 14 éves voltál, amikor két évvel apád halála után te lettél a főnök. Én akkor elmeséltem neked egy álmot. Egy álmot egy idegen asszonyról. Emlékszel? – Quanah megvonta a vállát.

- Nem. – felelte kurtán, de Szürke Bagoly felkeltette a kíváncsiságát. Az öreg folytatta.

- Az álom nem csupán álom volt. Hiszem, hogy a jövő egyik lehetséges szeletét láttam. – A Comanche-k hitének egyik alapja az volt, hogy a jövőt képlékenynek tartották. Ha egy sámán látta is a jövőt, csak akkor tett említést róla, ha a helyzet azt mutatta, hogy a prófécia megvalósulni látszott. – Elmeséltem neked, de azóta nem beszéltem róla, hiszen nem láttam értelmét. – magyarázta Szürke Bagoly csendesen, hogy ne ébressze fel Shawna-t. – A látomásomban ez az idegen nő sok-sok éven át fontos feladatokkal volt felruházva. Népünk segítségére sietett, sőt, társad lett a vezetésben. – Mivel a Comanche-k közül többen alakítottak kisebb, különálló törzseket, Szürke Bagoly csak a Quanah által irányított csoportra gondolt. – Quanah, hiszek benne, hogy ezt a nőt láttam évekkel ezelőtt a látomásban. Felismerem a szemeit és a lelkéből áradó vibrálást. – Quanah pillantása az alvó lány arcára esett.

- Mit tanácsolsz? – kérdezte a férfi.

- Szeretném elvinni magamhoz. Egyrészt, hogy a harcosaink ne kínozzák halálra még ma, másrészt, hogy megtudjak róla mindent. Mindent. – felelte Szürke Bagoly. Quanah pontosan tudta, hogy mire gondolt a sámán. Az öreg képes volt révülés útján behatolni mások elméjébe és lelkébe. Látta valódi énjüket és legbelső gondolataikat, melyeket esetleg maguktól nem fedtek fel.

- Rendben van. – egyezett bele Quanah. Shawna eközben lassan ébredezni kezdett. Megdörzsölte a szemeit. Hirtelen akkorát kordult a gyomra, hogy talán még a szomszédos tipikben is hallani lehetett. Quanah szája szegletében megjelent egy mosoly. Szürke Bagoly jóízűen nevetett és a lány felé nyújtott egy darab sajtot.

- Éhes vagy, ez jó jel. Egyél, szükséged van erőre! – Shawna bólintott, bár nem egészen értette, hogy miért akarják megerősíteni őt. Talán ez is a kínzás egyik fajtája? Beleharapott a kemény de ízletes sajtba, tekintete Quanah-t kereste, akinek még mindig ott ült az arcán a mosoly. A nő akaratlanul is visszamosolygott rá. A sámán sokatmondóan nézett egyikükről a másikra.

- Megkérdezhetném, hogy mi fog történni velem? – a kérdést egyenesen Quanah-nak szegezte. Tárgyilagos hangja meglepte Szürke Baglyot. Quanah-t kevésbé, ő már megtapasztalta a lány fel-felbukkanó magabiztosságát.

- Ennek a férfinek a neve Szürke Bagoly. Ő a törzs sámánja és gyógyítója. – Az öreg Shawna felé biccentett. – Egyelőre nincs veszélyben az életed. Szürke Bagollyal töltöd a következő néhány napot. Minden utasítását követned kell. Csak ezután dől majd el a sorsod. – fejtette ki Quanah. A nő ajkairól lehervadt a mosoly.

- De mégis... – próbálkozott tovább, ám Quanah egy mozdulattal leintette.

- Nincs mit mondanom. – A nő arcába vér tolult, szeme felszikrázott. A válasz éktelen haragot gerjesztett a szívében, amitől a teste remegni kezdett. Nem gondolkodott, és egycsapásra kiesett a szerepéből.

- Valóban kegyetlen ember vagy, Quanah Parker! – kiáltott fel. – Reményt adsz, hogy aztán elvehesd? – Shawna zihált a dühtől. A férfi keményen nézett vissza rá, de mielőtt megszólalhatott volna, Szürke Bagoly a vállára tette a kezét.

- Kislányom, ez ennél sokkal bonyolultabb. Megértem, hogy kétségbe estél... – nem tudta folytatni, mert a lány tovább kiáltozott.

- Nem estem kétségbe!  De annyi tisztesség lehetne bennetek, hogy nem játszadoztok mások életével. Én is emberi lény vagyok. Megölhettek, megkínozhatjátok a testem, de... – Shawna nem tudta folytatni, könnyei menthetetlenül kibuggyantak a szempillái alól. Lehajtotta a fejét, vállai megrázkódtak. Szürke Bagoly őszintén megsajnálta, ám Quanah-nak már a nyelvén volt a kioktató válasz.

- Te is mutass tiszteletet az irányunkba. Talán a te fajtád állatoknak tart minket, de most nem érvényesítheted az akaratod csak azért mert fehér vagy... – Quanah csendesen, mégis vészjósló és szigorú hangon beszélt. A lány közölni akarta Quanah-val, hogy ő nem így érez és gondolkodik, de valahogy nem találta a megfelelő szavakat. Kézfejével letörölte a könnyeit, és megadóan lehajtotta a fejét. Szürke Bagoly úgy érezte, ideje közbelépni. Megfogta a lány könyökét, és engedély kért, hogy távozhassanak. Quanah bólintott. Sokáig nézett a távolodó nő után.

Gyógyító Kéz - 2. fejezet

Még pirkadat előtt tovább indult a társaság. Evésre nem volt idő. A nap már magasan járt az égen, amikor egy völgyhöz értek, melyben rendezetlenül sorakoztak a  hagyományos tipik. A tábor nyugati határán a lány békésen legelésző kecskéket és lovakat látott. A nap fénye beragyogta a völgyet, csak a tipik tetején át kiszivárgó füst zavarta meg a friss levegőt. A lánynak jól esett a nap melege. Az éjszaka teljesen átfagyott vékony köpenyében. Látta, ahogy gyerekek és felnőttek egyaránt rohannak az érkező csoport elé. A férfiak vidáman ugrottak le lovaikról, és azonnal osztogatni kezdték a magukkal hozott portékát. Hamarosan befutott a leghátul haladó férfi is, aki az ellopott lovakat terelte maga előtt. Quanah megölelgetett néhány visongó kölyköt, majd visszaült a lovára, és fejével intett Insatai-nak, aki követte. Elhaladtak a sátrak mellett, ahol néhányan kisebb csoportokba verődve üldögéltek a tábor lakói.  A nő távolabb megpillantott néhány fiatal férfit, akik íjászatot gyakoroltak. Készültek az április végén kezdődő nagy vadászatra, aminek bizony ideje volt már. A húst felélték a tél során, új bőrökre is nagy szükség volt. A lánynak az volt az érzése, hogy az egész falu várakozásban ég. Az emberek többsége persze végignézett rajta. Volt, aki szánakozva csóválta a fejét, mások arcán gúnyt és megvetést láttott, de olyanok is voltak, akik ügyet sem vetettek rá. Talán ettől rémült meg igazán. A közöny néha a gyűlöletnél is veszélyesebb volt. Hamarosan kiértek a tábor déli széléhez. Egy kiégett fűvel borított mezőn állt meg Isatai és Quanah. A nő tábortüzek nyomait vedezte fel a földön, a környéken pedig több, ülőhely gyanánt elhelyezett farönköt is észrevett. Talán itt tartották a lakomákat, a béke-tanácskozásokat, és a kivégzéseket. A nő csupán az utóbbit tudta elképzelni a saját helyzetében. Félelem makolt a lelkébe, de az arca kemény maradt. A könnyeit visszanyelte. A következő pillanatban Insatai kezeit érezte a derekán. A férfi leemelte a lóról, de a lány elgémberedett lábai nem tartották meg a súlyát. Összerogyott a porban, és felszisszent amikor egy kiálló kő felsebezte a térdét. Quanah megállt előtte, és leguggolt. Nem azért, hogy a nő hogyléte felől érdeklődjön, továbbra is csak arra volt kíváncsi, hogy felfedezi-e a kétségbeesés jeleit az arcán. A férfit megtanították a felmenői, hogy a félelem mértéke képes megmutatni az emberek igazi személyiségét. Valami furcsak okból a nő Quanah-tól várt segítséget. Valószínűleg azért, mert a könyveiben leírtak valahogy közelebb hozták hozzá a férfi személyét. A férfi csak hümmögött egyet, aztán felállt és elviharzott, miközben odaszólt az azóta Isatai köré gyűlő harcosoknak.

- Beszélnem kell a tanáccsal, hagyjátok itt! – adta ki az utasítást. A férfiak végigpásztázták szemükkel a lányt. Közöttük volt Acél Róka is, akit már az éjjel felajzott a gondolat, hogy rávetheti magát a friss húsra. Megnyalta a száját.

- Hallott valaki olyat Quanah szájából, hogy ne nyúljunk hozzá a vendégünkhöz? – A többiek egyszerre harsogták a nemleges választ. – Én sem gondolnám. – mormogta. Acél Róka gyors volt. Egy-kettőre hanyattvágta a nőt és erős kezével leszorította a karjait a földre. Egész testével ráfeküdt a lányra, aki csak ekkor eszmélt rá, hogy mi történik vele. A szituáció kilátástalan volt. A nő összepréselte az ajkait, nem zokogott, nem rimánkodott, és nem fohászkodott az istenéhez. A férfi sötéten villámló szemekkel nézett az arcába, ahogy kíméletlenül beléhatolt. A lány érezte, hogy a férfi hímtagja feszíteni kezdte belülről. Acél Róka könnyen érzékelte, hogy már nem volt szűz, ezért egyre durvább és gyorsabb lökésekkel tette magáévá. A lány megpróbálta ellazítani a testét, hogy fájdalma enyhüljön, ám ezt a férfi félreértette. Azt képzelte, hogy a nő élvezi az aktust, ami teljesen feltüzelte. Szinte azonnal elért a csúcsra. Vesszőjét kihúzta a lányból és magjaival beborította a hasát. Amikor Acél Róka magához tért, úgy beleharapott a nő mellbimbójába, hogy annak kiserkent a vére. Végül mivel nem tetszett neki a könnyek és kiáltások hiánya, ököllel a nő arcába vágott, aki elvesztette az eszméletét.

- Szépen elintézted, eszméletlen nőre még én sem fanyalodok, pedig már nagyon régen magányos a farkam. – röhögött fel Kis Sólyom, aki még csak 17 éves volt, de már túlzottan élvezte az erőszak minden formáját. Hamarosan mindannyian elkullogtak, megfogadva Quanah utasítását: otthagyták a lányt a száraz fűben feküdve.

„A nevem Shawna. 18 éves vagyok. Özvegy.” A nőt saját gondolatai térítették magához. Az elméje arra bíztatta, hogy emlékezzen mindenre, ami nem kapcsolódott az ájulását megelőző eseményre. Lassan kinyitotta a szemeit. A nap fénye hunyorgásra kényszerítette. Egy ideig csupán a faluból hallatszó távoli hangokat és a madarak csicsergését hallotta, de megmozdulni nem mert. Vér ízét érezte a szájában, az arca lüktetett. Oldalra fordította a fejét. Két ember állt mellette, Quanah-t azonnal felismerte a hangja alapján.

- Látom nem bírtak magukkal. – mondta egyszerűen. A másik férfi halkan válaszolt.

- Csodálkozol? Ha valóban terveid vannak vele, akkor nem is értem, hogy hogyan hagyhattad az embereid kezei között.

Shawna ködös szemei elől eltűnt a nap, a helyébe egy idős, kedves arc került.

- Képes vagy felállni, gyermekem? – kérdezte az arc angol nyelven. A nő meglepődött, de azonnal arra gondolt, hogy újabb megaláztatás várja amint kiderül, hogy a gyengeség urrá lett rajta. Megpróbált felülni, de tagjai nem engedelmeskedtek az akaratának.  

- Óh! – kiáltott fel halkan, amikor Quanah felkapta a karjaiba.

- A tanáccsal még nem is sikerült beszélnem. Talán kérhetünk érte váltságdíjat.– mondta, majd a lány bemocskolt testére pillantott. Az idős férfit ez nem érdekelte, gyógyítóként Shawna sebeit vizsgálgatta.

- Vérzik. – intett a fejével. A lány bár továbbra sem értett egy szót sem a beszélgetésből, követte a férfi pillantását. Belső combjain vérfoltok vöröslöttek. Quanah felsóhajtott, majd bevitte Shawna-t a tábor szívébe, ahol a tipije állt. Ahogy a férfi belépett vele a sátorba, Shawna dohány illatát érezte. Sem tűz, sem más világítóeszköz nem nyújtott fényt, ezért a lány nem tudta kivenni a sátor berendezését. Quanah lefektette egy szőrmére, feje alá egy összehajtogatott pokrócot tett. Az idős férfi leült Shawna mellé és gyengéden megérintette a nő ütéstől feldagadt arcát.

- Megvizsgállak. Nem foglak bántani, nyugodj meg. – duruzsolta neki mosolyogva. Shawna Quanah-ra nézett. A férfi már kifelé indult.

- Vissza kell mennem a tanácshoz. – mondta. A gyógyító bólintott, majd újra Shawnahoz fordult. Batyujából elővett egy kicsi fatégelyt, ujjait a zöldes krémbe mártotta, és óvatosan bekente vele a lány felsebzett száját és véresre harapott mellbimbóját. Shawna zavarba jött, és önkéntelenül is kissé hátracsúszott.

- Nem foglak bántani. – ismételte az öreg. A lány szeme ekkor már hozzászokott a félhomályhoz. Pillantásával követte a férfit, aki egy vizes vödörbe mártott egy vászondarabot, majd gyengéden letörölte Shawna combjairól a megszáradt vért, és bekente a kenőccsel a hüvelye külsején lévő felrepedt bőrt. A nő elvörösödött. Hamarosan a kenőcs kifejtette hűsítő hatását és megnyugtatta izzó sebeit.

Gyógyító Kéz - 1. fejezet

A lány körbenézett az apró hálószobában. Egyszerű helyiség volt egy ággyal, kicsi asztallal, és néhány elmosódott faliképpel tarkítva. Fáradt volt, és éhes. A hosszú, lovaskocsival megtett úttól még mindig remegett és szédült. Végignézett magán az előtte álló hatalmas tükörben: Sáros, fekete bőrcsizmát viselt, férfias inggel és köpennyel. Rövid sötét vörös haja kócos volt, az arca pedig maszatos a portól, ami az út során a bőrére tapadt. Benyúlt a köpenye zsebébe, és kihúzott belőle egy borítékot. A borítékban lévő papír egy teljes vagyonra kiállított takaréklevél volt. A nő a szekrény padlóján heverő utazóböröndjéhez lépett és a borítékot egy, az alján megbúvó nyílásba tuszkolta.

- Csak a biztonság kedvéért. – suttogta. Ahogy felegyenesedett, megroppant a háta. Felsóhajtott, aztán lehajította szoros csizmáit, és az ágyra dobta magát. A matrac ugyan vékony volt, de a friss ágynemű érintése ringatni kedte őt. Fáradtsága még az éhségénél is erősebb volt pedig hallotta, hogy a földszinten sürgölődő vendéglátói vacsorához készülnek. A leves illatát is érezte. Lehunyta a szemeit, és a következő pillanatban félálomba merült, de csak addig, amíg egy éles sikoly fel nem riasztotta. A lány először azt hitte, hogy csak képzelődött, azonban a sikoltás megismétlődött. Felpattant, és felránotta az ajtót, de azonnal visszahőkölt. Dobogó lábak zaja és idegen nyelvű beszéd hangja tolult a fülébe. Egy másodpercre egy sötét hosszúhajú férfi alakját látta. A kiáltások hamarosan elfúltak, hangos röhögés és csörömpölés váltotta fel őket. A lánynak fogalma sem volt arról, hogy mit csináljon. A teste megmerevedett, ujjai a kilincs szorításától elfehéredtek. Zakatolni kezdett az agya. Első, értelmesnek tűnő gondolata az volt, hogy akárkik is lehettek a betolakodók, talán nem veszik észre őt, ha elrejtőzik a szobájában melynek keskeny lépcsője alig volt látható a földszintről. Tisztában volt vele, hogy ez a gondolat egyáltalán nem volt reális. Maga sem hitte el, hogy működhet, de más választása nem igen volt. Óvatosan becsukta az ajtót, a rozoga reteszt behúzta, aztán csak állt a szoba közepén, mint egy sóbálvány. Hiába várta, hogy csend ereszkedjen újra a házra. Amikor a padló enyhén mocorogni kezdett, a lány minden bátorságát összeszedte, hogy elfojtsa a torkából feltörni készülő sikítást. Tudta, hogy valaki felfelé igyakszik. Ez a valaki két próbálkozás után sikeresen feltépte az ajtót. Az elgörbült retesz koppanva landolt a fapadlón. A nő nem nézett fel. Csak a két pár mokaszínra meredt. A szobába két férfi nyomult be.

- Na, itt van még egy! – ordította az egyik. A lány nem értette, de felismerte a nyelvet a hanglejtés alapján. A két férfi – és minden bizonnyal a többi is – Comanche volt.

A nő tudta, hogy a Comanche törzs uralta Oklahoma déli tájait. A lány sokat olvasott róluk. Noha leginkább más törzsekkel harcoltak, néha napján megleptek egy-egy kisebb fehér közösséget és városokon kívül élő családokat. Elsődleges céljuk mindig a lovak elkötése volt. A másodlagos pedig a leigázott emberek megkínzása és kivégézése. A lány karjaiba fájdalom hasított. A két férfi megragadta és szorosan tartotta, majd szinte lelökték a lépcsőn. Valaki felrúghatta az ebédlőasztalon pislákoló olajlámpát, mert a helyiségben majdnem teljes sötétség volt. A leégett leves enyhén kesernyés szagot kölcsönzött az áporodott levegőnek. A férfiak kifelé ráncigálták. A nő csak két sötét alakot látott a konyha döndölt padlóján. Nem mozdultak. Elborzadt, ahogy ráébredt, hogy az alakok meggyilkolt vendéglátói voltak. Halkan feljajdult, mire a bal oldalán haladó férfi arcon ütötte.

- Siránkozz csak te kis suhanc, úgysincs már sok időd hátra. – vakkantotta a Comanche harcos, amikor kiléptek a verandára. A telihold bevilágította a ház előtti füves területet. A környék kihalt volt, és kopár. A lány nem várhatott segítséget senkitől. A ház előtt öt másik Comanche férfi álldogált keresztbefont karokkal. A nő látta, hogy deréktól felfelé meztelenek voltak, testüket kusza vonalakban fekete és vörös festék díszítette. Fekete hajuk két fonatban kereztezte arcukat.

- Találtunk egy fiatal fiút is...mit csináljunk vele? – kurjantotta az, amelyik a nő baloldalát szorongatta. Mindketten taszítottak rajta egyet, mire a lány köpenye félig lecsúszott a fejéről és a vállairól. Rövid haja ugyan elrejtette női mivoltát, az inge alatt kerekedő keblei azonban nem. Egy idősebb harcos villámgyorsan előtte termett, durva kezével felemelte az állát, és közelről az arcába nézett. Elvigyorodott, és belemarkolt a nő mellébe.

- Ti ostobák! – szólalt meg hangosan. – Ez nem férfi, hanem nő! – Hangos nevetés tört ki, ami csak erősödött, mikor az idősebb férfi lerántotta a lány köpenyét, majd egy mozdulattal letépte az ingét, végül a nadrágját is. A nő rájött, hogy eddig fiúnak nézték. A gúnyos nevetésből azt szűrte le, hogy az indiánok csúfnak találják, legalábbis ebben reménykedett, mert ez megvédhette voln attól, hogy megbecstelenítsék a testét. Elég tiszta volt az elméje ahhoz, hogy tudja, életben hagyni úgysem fogják. Istenhez imádkozott, hogy halála gyors legyen és ne társuljon mellé nemi erőszak. Reményei hamarosan szertefoszlottak, amikor kikötözték őt a veranda egyik oszlopához, és többen tapogatni kezdék. A lány rezzenéstelen arccal tűrte, hogy az idegen kezek végigsimítsák és csipkedjék a bőrét. Az egyik férfi aztán egy bottal úgy rásújtott a combjára, hogy majdnem elharapta a saját nyelvét fájdalmában. Több ütés is követte az elsőt, hol a karját, hol a hasát találták el. Könnyei kicsordultak, de valahogy képes volt megállni, hogy felkiáltson. Egyetlen választása maradt... hogy ne mutasson félelmet. Nem akarta ezt az elégtételt megadni senkinek.

- Mi történik itt? – A nő felkapta a hangra a fejét, a férfiak szétrebbentek. Egy hatodik harcos közeledett, aki magasabb volt a többinél. A Comanche-k egyszerre kezdek beszélni.

- Ez a fehér szajha a padláson bújkált.- Nagyjából ez volt a lényege annak, amit a magas férfival közöltek, aki lassan odasétált a lány elé. A nőnek tágranyíltak a szemei, amikor meglátta a férfi karakteres arcát. Vonásaiból és bőrszínéből látszott, hogy nem csupán a Comanche-k vére csörgedezett benne. Hosszú hajfonatai vidra szőrmével voltak betekerve. A legfeltűnőbb szemeinek szürkés árnyalata volt. Pontosan olyan színűek voltak, mint a lányé, aki rögtön felismerte őt. Amikor a Comanche indiánokról olvasott a hajóúton, több leírást is talált róla.

- Quanah Parker. – suttogta, miközben le nem vette tekintetét a férfi arcáról. A harcosok összenéztek, Quanah pedig felhúzta a szemöldökét.

- Ennyire előttem jár a hírem? – kérdezte tört angolsággal miközben rátartian mosolygott. Jól tudta, hogy ismerik. A lány nem szólt semmit. Quanah-ról az a hír járta, hogy fiatal kora ellenére erős vezér, és tapasztalt harcos volt. A fehérek és indiánok egyöntetűen féltek tőle, de nem csak ezért. Azt beszélték, hogy Quanah mindent megöl, ami mozog. Állatokat, embereket egyaránt. Azt is tényként tartották számon, hogy Quanah mindenkiből példát akart statuálni, akivel háborúi vagy rablásai során találkozott. Rémtörténeteket regéltek arról, hogy hogyan hagyott hátra megcsonkított holttesteket. A nőket koruktól, külsejüktől függetlenül megerőszakolták és megskalpolták mielőtt végeztek velük. Nem kímélték sem az öregeket, sem a gyerekeket. Előfordult, hogy a gyerekek közül néhányat elraboltak, akiket családjuk soha nem látott újra. A férfi lassan végignézett a nőn. Ő helyesnek találta. Rövid haja kiemelte a szemeit, mellei teltek voltak, karjai és lábai izmosak. A férfi egy gyors mozdulattal az ágyékához rántotta a nő csípőjét, miközben az arcát fürkészte. Arra volt kíváncsi, hogy milyen reakciót lát. Elcsodálkozott, amikor nem azt kapta, amire várt. Megszokta, hogy hasonló helyzetben a fehér nők ilyenkor már zokogtak, könyörögtek, és egy számára ismeretlen istenhez fohászkodtak. De ez a lány továbbra is állta a tekintetét. Erőt sugárzott. Quanah szemei összeszűkültek, amikor egy pillanatra még egyfajta kíváncsiságot is felfedezni vélt a nő pillantásában. Elengedte a lányt, és hátralépett. Karjait a nő feje fölé nyújtotta, majd eloldotta a köteleket, melyek belevágtak a nő csuklójába. Felvette a szakadt köpenyt a földről és a lány vállaira terítette.

- Velünk jössz. – jelentette ki hangosan. A harcosai felmordultak, de Quanah nem törődött velük. – Isatai, - szólította meg legfiatalabb emberét – te leszel felelős azért, hogy élve megérkezzen a táborba. – Isatai a szemét forgatta.

- Elment az eszed? Minek vesződünk? Hosszú az éj, szórakozzunk el vele, aztán végezzük ki! – javasolta vigyorogva.

- Tedd, amit mondtam! – válaszolta Quanah, majd felpattant a lovára, és türelmetlenül várta, hogy a többiek elkészüljenek. Insatai vállat vont. A nyakánál fogva ragadta meg a lányt, a saját lovához vezette, és felültette maga mögé. A nő óvatosan körülnézett. Látta, hogy a többi férfi lepedőkkel, ruhákkal, és más használati tárgyakkal megrakott zsákokat erősít a lovak két oldalára. Kihoztak a házból mindent, amit elbírtak. Ahogy lassan nyugat felé indultak, a nő fájó szívvel tekintett vissza az egyre kisebbedő házra. Képtelen volt kiverni a fejéből a két, nem mozduló test látványát.

Gyorsan haladtak előre, a kirabolt farm hamar a távolba veszett. Hosszú órákig követtek egy keskeny, eldugott ösvényt, ami egy dombos, ritkás fákkal tarkított tájon vezetett át. A lánynak ekkor már sajgott minden tagja, kiváltképp ott, ahol megverték. Isatai hirtelen megérezte, ahogy a nő mocorogni kezdett. Hátrafordult, és megmarkolta a lány rövid haját.

- Nem. – szűrte a fogai között azon néhány szavak egyikét, amelyeket megértett a lány. Megfogadta a férfi tanácsát, de az éhség és a bizonytalanság érzése kiölt belőle minden türelmet. Félelme, és frusztráltsága egyre nőtt, és ezek az érzések végül dühbe váltottak át, amellyel azonban semmit nem tudott kezdeni.

Újabb ösvények bukkantak fel, a társaság egész nap lovagolt, és egyre mélyebbre hatoltak a környező kanyonokba. Éjszakára egy sziklás, bokros helyre értek, ahol letáboroztak. A nőt Isatai lekapta a lóról, és az éledező tűz közelébe vitte, ahol a többiek a házból elhozott, már kiszáradt kenyeret osztották szét. A nő pontosan akkora adagot kapott, mint mindenki más. Vizet is tettek elé. Ezek, az indiánok számára természetes gesztusok egy apró reménysugarat adtak a lánynak, ami azonban újra elillant. Miután befejezték az evést, a harcosok közül kettő megragadta őt, és villámgyorsan egy fához kötözték. A nő látta, hogy Quanah a távolból figyeli az eseményt. Arra számított, hogy újra ütni kezdik, de hamarosan ráébredt, hogy ennél kegyetlenebb játékról volt szó. A férfiak félkör alakban eléálltak, és íjjaikat a lányra irányították, aki döbbenten nézte őket. „Vége az életemnek.”- gondolta magában. Nem számított rá, hogy az indiánok magukkal hurcolják csak azért, hogy félúton szitává lőjjék. A helyzetet annyira groteszknek találta, hogy a szája kesernyés mosolyra húzódott. A harcosok összesúgtak. Felváltva bámultak a lányra, mintha tanakodtak volna. Végül leeresztették az íjjakat, és egyszerűen tovább álltak. Visszaültek a tűz mellé. A nőnek minden idegszála ki volt hegyezve, fogalma sem volt róla, hogy ezek után mit tervezhetnek vele.  Teljes zavarodottság lett urrá rajta, de nem történt semmi. Csak Isatai jelent meg kisvártatva, hogy eloldja a kezeit, és ráparancsoljon hogy maradjon nyugton. A férfi a biztonság kedvéért a közelben helyezkedett el, nehogy a lány szökésre vetemedjen. A lány még ahhoz is túl fáradt volt, hogy aludjon.

Amikor alig néhány napja megérkezett Oklahoma államába, azt tervezte, hogy egyszerű életet él majd. Semmi másra nem vágyott csak arra, hogy tanulhasson és megismerje a változatos népek kultúráját. El akart merülni bennük, hogy kíváncsiságát és állandóan szomjas lelkét kielégítse. Naív volt. Gyakran mondogatta magának, hogy felejtse el a terveit. A hétköznapi élet nem erről szól. Sokszor nem tudta, hogy melyik hangnak higgyen. Hónapokkal ezelőtt a szülőhazájában találkozott egy indiai jógival, aki nevetve annyit tanácsolt neki, hogy ne tervezzen, csak lélegzzen. Néhány órával ezelőtt ezek a tanácsok homályba vesztek. Vagy mégsem? Tervezni akkor sem tudna, ha akarna. Rákényszerítették, hogy sodródjon, és csak a belélegzett levegő volt az övé. A nő a göcsörtös földre hajtotta a fejét. Muszáj lett volna valamennyit pihenni, de a hideg szél nem engedte, hogy álomba merüljön.