Gyógyító Kéz - 2. fejezet

Még pirkadat előtt tovább indult a társaság. Evésre nem volt idő. A nap már magasan járt az égen, amikor egy völgyhöz értek, melyben rendezetlenül sorakoztak a  hagyományos tipik. A tábor nyugati határán a lány békésen legelésző kecskéket és lovakat látott. A nap fénye beragyogta a völgyet, csak a tipik tetején át kiszivárgó füst zavarta meg a friss levegőt. A lánynak jól esett a nap melege. Az éjszaka teljesen átfagyott vékony köpenyében. Látta, ahogy gyerekek és felnőttek egyaránt rohannak az érkező csoport elé. A férfiak vidáman ugrottak le lovaikról, és azonnal osztogatni kezdték a magukkal hozott portékát. Hamarosan befutott a leghátul haladó férfi is, aki az ellopott lovakat terelte maga előtt. Quanah megölelgetett néhány visongó kölyköt, majd visszaült a lovára, és fejével intett Insatai-nak, aki követte. Elhaladtak a sátrak mellett, ahol néhányan kisebb csoportokba verődve üldögéltek a tábor lakói.  A nő távolabb megpillantott néhány fiatal férfit, akik íjászatot gyakoroltak. Készültek az április végén kezdődő nagy vadászatra, aminek bizony ideje volt már. A húst felélték a tél során, új bőrökre is nagy szükség volt. A lánynak az volt az érzése, hogy az egész falu várakozásban ég. Az emberek többsége persze végignézett rajta. Volt, aki szánakozva csóválta a fejét, mások arcán gúnyt és megvetést láttott, de olyanok is voltak, akik ügyet sem vetettek rá. Talán ettől rémült meg igazán. A közöny néha a gyűlöletnél is veszélyesebb volt. Hamarosan kiértek a tábor déli széléhez. Egy kiégett fűvel borított mezőn állt meg Isatai és Quanah. A nő tábortüzek nyomait vedezte fel a földön, a környéken pedig több, ülőhely gyanánt elhelyezett farönköt is észrevett. Talán itt tartották a lakomákat, a béke-tanácskozásokat, és a kivégzéseket. A nő csupán az utóbbit tudta elképzelni a saját helyzetében. Félelem makolt a lelkébe, de az arca kemény maradt. A könnyeit visszanyelte. A következő pillanatban Insatai kezeit érezte a derekán. A férfi leemelte a lóról, de a lány elgémberedett lábai nem tartották meg a súlyát. Összerogyott a porban, és felszisszent amikor egy kiálló kő felsebezte a térdét. Quanah megállt előtte, és leguggolt. Nem azért, hogy a nő hogyléte felől érdeklődjön, továbbra is csak arra volt kíváncsi, hogy felfedezi-e a kétségbeesés jeleit az arcán. A férfit megtanították a felmenői, hogy a félelem mértéke képes megmutatni az emberek igazi személyiségét. Valami furcsak okból a nő Quanah-tól várt segítséget. Valószínűleg azért, mert a könyveiben leírtak valahogy közelebb hozták hozzá a férfi személyét. A férfi csak hümmögött egyet, aztán felállt és elviharzott, miközben odaszólt az azóta Isatai köré gyűlő harcosoknak.

- Beszélnem kell a tanáccsal, hagyjátok itt! – adta ki az utasítást. A férfiak végigpásztázták szemükkel a lányt. Közöttük volt Acél Róka is, akit már az éjjel felajzott a gondolat, hogy rávetheti magát a friss húsra. Megnyalta a száját.

- Hallott valaki olyat Quanah szájából, hogy ne nyúljunk hozzá a vendégünkhöz? – A többiek egyszerre harsogták a nemleges választ. – Én sem gondolnám. – mormogta. Acél Róka gyors volt. Egy-kettőre hanyattvágta a nőt és erős kezével leszorította a karjait a földre. Egész testével ráfeküdt a lányra, aki csak ekkor eszmélt rá, hogy mi történik vele. A szituáció kilátástalan volt. A nő összepréselte az ajkait, nem zokogott, nem rimánkodott, és nem fohászkodott az istenéhez. A férfi sötéten villámló szemekkel nézett az arcába, ahogy kíméletlenül beléhatolt. A lány érezte, hogy a férfi hímtagja feszíteni kezdte belülről. Acél Róka könnyen érzékelte, hogy már nem volt szűz, ezért egyre durvább és gyorsabb lökésekkel tette magáévá. A lány megpróbálta ellazítani a testét, hogy fájdalma enyhüljön, ám ezt a férfi félreértette. Azt képzelte, hogy a nő élvezi az aktust, ami teljesen feltüzelte. Szinte azonnal elért a csúcsra. Vesszőjét kihúzta a lányból és magjaival beborította a hasát. Amikor Acél Róka magához tért, úgy beleharapott a nő mellbimbójába, hogy annak kiserkent a vére. Végül mivel nem tetszett neki a könnyek és kiáltások hiánya, ököllel a nő arcába vágott, aki elvesztette az eszméletét.

- Szépen elintézted, eszméletlen nőre még én sem fanyalodok, pedig már nagyon régen magányos a farkam. – röhögött fel Kis Sólyom, aki még csak 17 éves volt, de már túlzottan élvezte az erőszak minden formáját. Hamarosan mindannyian elkullogtak, megfogadva Quanah utasítását: otthagyták a lányt a száraz fűben feküdve.

„A nevem Shawna. 18 éves vagyok. Özvegy.” A nőt saját gondolatai térítették magához. Az elméje arra bíztatta, hogy emlékezzen mindenre, ami nem kapcsolódott az ájulását megelőző eseményre. Lassan kinyitotta a szemeit. A nap fénye hunyorgásra kényszerítette. Egy ideig csupán a faluból hallatszó távoli hangokat és a madarak csicsergését hallotta, de megmozdulni nem mert. Vér ízét érezte a szájában, az arca lüktetett. Oldalra fordította a fejét. Két ember állt mellette, Quanah-t azonnal felismerte a hangja alapján.

- Látom nem bírtak magukkal. – mondta egyszerűen. A másik férfi halkan válaszolt.

- Csodálkozol? Ha valóban terveid vannak vele, akkor nem is értem, hogy hogyan hagyhattad az embereid kezei között.

Shawna ködös szemei elől eltűnt a nap, a helyébe egy idős, kedves arc került.

- Képes vagy felállni, gyermekem? – kérdezte az arc angol nyelven. A nő meglepődött, de azonnal arra gondolt, hogy újabb megaláztatás várja amint kiderül, hogy a gyengeség urrá lett rajta. Megpróbált felülni, de tagjai nem engedelmeskedtek az akaratának.  

- Óh! – kiáltott fel halkan, amikor Quanah felkapta a karjaiba.

- A tanáccsal még nem is sikerült beszélnem. Talán kérhetünk érte váltságdíjat.– mondta, majd a lány bemocskolt testére pillantott. Az idős férfit ez nem érdekelte, gyógyítóként Shawna sebeit vizsgálgatta.

- Vérzik. – intett a fejével. A lány bár továbbra sem értett egy szót sem a beszélgetésből, követte a férfi pillantását. Belső combjain vérfoltok vöröslöttek. Quanah felsóhajtott, majd bevitte Shawna-t a tábor szívébe, ahol a tipije állt. Ahogy a férfi belépett vele a sátorba, Shawna dohány illatát érezte. Sem tűz, sem más világítóeszköz nem nyújtott fényt, ezért a lány nem tudta kivenni a sátor berendezését. Quanah lefektette egy szőrmére, feje alá egy összehajtogatott pokrócot tett. Az idős férfi leült Shawna mellé és gyengéden megérintette a nő ütéstől feldagadt arcát.

- Megvizsgállak. Nem foglak bántani, nyugodj meg. – duruzsolta neki mosolyogva. Shawna Quanah-ra nézett. A férfi már kifelé indult.

- Vissza kell mennem a tanácshoz. – mondta. A gyógyító bólintott, majd újra Shawnahoz fordult. Batyujából elővett egy kicsi fatégelyt, ujjait a zöldes krémbe mártotta, és óvatosan bekente vele a lány felsebzett száját és véresre harapott mellbimbóját. Shawna zavarba jött, és önkéntelenül is kissé hátracsúszott.

- Nem foglak bántani. – ismételte az öreg. A lány szeme ekkor már hozzászokott a félhomályhoz. Pillantásával követte a férfit, aki egy vizes vödörbe mártott egy vászondarabot, majd gyengéden letörölte Shawna combjairól a megszáradt vért, és bekente a kenőccsel a hüvelye külsején lévő felrepedt bőrt. A nő elvörösödött. Hamarosan a kenőcs kifejtette hűsítő hatását és megnyugtatta izzó sebeit.